2008 júliusa és 2009 márciusa között futott a DC Comics berkeiben egy cross-over (vagyis a DC képregények szinte összes karakterét felvonultató történet), a Final Crisis. Ennek keretében az Új Istenek (New Gods) megkezték háborújukat a mennyben. Ez még nem is lenne gond, de kedvenc főgonoszunk, Darkseid úgy dönt, hogy az Életellenes Képlet segítségével átveszi mindenki szabad akaratát, és ehhez első lépésként megöli az egyik istent, Oriont. Szépen lassan Darkseid és követői mindenki felett átveszik az irányítást, kivéve persze Batman-en, akinek sikerül megszereznie azt a fegyvert, amivel Darkseid megölte Oriont. Egyetlen cél, motiválja, hogy elpusztítsa a háború istenét, ezzel megmentve a világot és barátait. Batman-nek sikerül eltalálnia Darkseid-ot, de sajnos előtte Darkseid is végrehajtja az Omega Megtorlást ("a halált, mely az életet jelenti"), ezzel megölve Batman-t. Superman későn érkezik, hogy megmentse Bruce-t, már csak azt találja, ami megmaradt belőle.
Érdekesség, hogy a Smallville-ben most látott Sakk-Matt szervezet is résztvesz a Darkseid elleni küzdelemben, ráadásul a sorozatban többször is történt említés vagy utalás a gonoszra: Amanda Waller (Absolute Justice) és Martha Kent (Hostage) és Clark (Roulette) említette valamilyen formában Darkseid-ot. Bár Brian Peterson elmondta, hogy a fináléban kapunk egy apró utalást a 10. évad gonoszára, reméljük, hogy ezek előjelek lesznek Superman egyik legnagyonn ellenfelének eljövetelére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése