2010. augusztus 31., kedd

Smallville - És akkor Lois...

Smallville - Lazarus Promó Képek

Batman: Arkham City

Úgy tűnik, hogy ahogy közeledik az ősz, úgy bukkanak fel újabb hírek a játékról, amely majd csak jövőre jelenik meg, de máris hatalmas durranásnak ígérkezik, elődjéhez hasonlóan. A lenti képen Harley Quinn-t láthatjuk Batman-nel.


Smallville - Hír, ami nem is hír

Matt Mitovich olyan híreket osztott meg velünk a 10. évaddal kapcsolatban, melyeket korábban már hallottunk, vagyis: Jonathan Kent visszatér, és találkozása olyan megható lesz, hogy a zsebkendő gyárak biztos nem mennek még csődbe az idén. Valamint Isis nem a képregényekből ismert karakter lesz, hanem az egyiptomi istennő.

Azért, hogy valami újdonsággal is szolgáljunk, a DC Comics 75. születésnapja alkalmából kiadott zenei válogatáson meghallgathatjuk a 8. évad zárózenéjét, melyet a Smallville házi zeneszerzője, Louis Febre szerzett. A gyűjtemény valamikor az idén jelenik majd meg.

Smallville - Cat Grant az Isis-ben?

Bár korábban Al Septien elmondta, hogy Cat Grant karaktere eddig két epizódban szerepel, egyelőre csak azt tudtuk, hogy az egyik epizód a Shield (10.02) lesz. Az imdb.com listája szerint azonban Keri Lynn Pratt az Isis című epizódban is szerepel. Azonban ez még nem 100%-os információ, hiszen az oldal már sok téves információt közölt, bár ettől még lehet igaz.

2010. augusztus 29., vasárnap

Smallville - Új vendégszereplő

A 200. Homecoming című részben egy újabb vendégszereplő jelenik majd meg, akit Allie Bertram alakít majd. A hírek szerint a Smallville-i középiskola egy ifjú riporternőjéről van szó, aki majd együtt dolgozik Lois-szal és Clark-kal. További részletek egyelőre nem ismertek a karakterről, de elképzelések szerint ő lehet a Fáklya jelenlegi szerksztője, valamint karakterének neve lehet Zoe vagy Claire. A karakter társát a lapnál egy Tom nevű színész fogja játszani.

Smallville - Michael Shanks visszatér

Michael Shanks honlapja szerint a Shield című epizódon kívül az egyelőre cím nélküli 11. epizódban tér vissza legközelebb Hawkman-ként.

2010. augusztus 28., szombat

Smallville - 8.05 Elkötelezettség

Innen tölthetitek a mai rész szinkronos verzióját.

Smallville - A 8. rész rendezője...

Úgy tűnik, hogy az egyelőre cím nélküli 8. epizód rendezője Arthur Meyer lesz. És ezzel ennyi, amit tudunk róla.

Párhuzamok - Elméletben

Az előző bejegyzésben látható promó kép a Lazarus című epizódból sok rajongóban vetett fel kérdéseket, hogy vajon milyen célja lehet annak, hogy Lois egy égő kukoricamezőn van egy póznához kikötözve. Természetesen lehet egy kikacsintás a Smallville-i gimi első évadból ismert hagyományára, melyet Clark-nak is el kellett szenvednie az első részben, de lehetséges, hogy ismét egy képregény utalásról van szó. A Superman/Batman sorozatban nemrég ért véget egy rövid sztori, melynek nagyon röviden a lényege, hogyan is válhatna Superman istenné az emberek szemében. Egy olyan kultuszról van szó, melyben az emberek az emberiség megmentőjeként tekintenek Superman-re, de ehhez fel kell áldozniuk Lois Lane-t, mivel a kotnyeles újságírónő Clark Kent-et választotta társául, ahelyett, hogy Superman-hez ment volna feleségül, hogy krpytoni utódjaikkal benépesítsék a Földet. Szerencsére Batman idejében megakadályozta az események tragikusra fordultát (sztornó - Lois szabadította ki saját magát, őt idézve, hiszen a legjobbaktól tanult). Természetesen ez a rövid sztori nem jelenti azt, hogy a Smallville-ban is betűre pontosan ezt a sztorit fogjuk kapni, de valamilyen szintű kapcsolat elképzelhető, hiszen a Smallville-ban mindig is rengeteg képregény utalás volt, és a Superman/Batman #72-es számban megtörtént az első eset, hogy a Smallville-ra utaltak, hiszen láthattuk a Piros-Kék Maszat nevén megjelenni a füzet lapjain, amire korábban nem volt példa.

2010. augusztus 26., csütörtök

Smallville - Twitter és Ausiello

Al Septien ismét megosztott velünk pár információt Twitter-en keresztül, valamint Michael Ausiello is kiegészítette múltkori Isis spoilerét.

2010. augusztus 25., szerda

Smallville - Forgatási képek

Ismét forgatási képek a Smallville Homecoming című részének külső helyszínéről, Tom Welling és Erica Durance is látható.

Young Juctice - 2010 November


Novemberben indul az amerikai Cartoon Network-ön a Young Justice című új animációs sorozat, mely végre betölti a mostanában a DC animációs sorozatok terén érzett hiányt. A sorozatról most megtudhatunk néhány részletet is.

A csapat vezetője Aqualad - Jackson Hyde, aki majd a hamarosan megjelenő Brightest Day #10-ben mutatkozik be a képregényekben. Jackson egyébként a Black Mantra fia, aki Aquaman ősellensége. Az előző Aqualad, Garth (másnéven Tempest) szintén szerepel majd a sorozatban.

A sorozatban Robin és Kid Flash Dick Grayson és Wally West lesz, nem pedig Tim Drake és Bart Allen. A sorozat készítői azzal magyarázzák ezt a lépest, hogy a sorozat azon alapul, hogy a legnagyobb hősök, Superman és Batman csak néhány éve jelentek meg, ezért szerepelnek az eredeti segítők a sorozatban, nem pedig a mostanában megszokottak.

Superboy ismét Conner Kent lesz, azonban kissé különbözik a mostanában a képregényekben látottaktól. Ő egy újabb klón, 16 éves tinédzsernek felel meg, azonban valójában még csak 16 hetes. (A Superboy klón sztoriról azt érdemes tudni, hogy Conner Kent-et Superman és Lex Luthor DNS-éből hozták létre, miután Doomsday megölte Superman-t.)

Miss Martian a Marsi Fejvadász lánya lesz a sorozatban. A női íjász pedig Artemis, nem pedig más karakter, ahogy az korábban elterjedt az interneten.

A Young Justice része lesz a DC képregények kontinuitásának, a történet a Föld-16-on játszódik majd, így részesei lesznek a multiverzumnak is. A DC univerzumban jelenleg 52 Föld van. 

Smallville - A Harvest rendezője + a Lazarusról

Amellett, hogy a részt forgatókönyvét is írja Al Septien-nel, Turi Meyer is lesz egyben a Harvest rendezője.

A TV Guide magazin szerint a Lazarus egy fordulattal fog végetérni, bár ugyanazt az idézetet használták ennek alátámasztására, amit hallottunk/olvastunk egy párszor: Clark rádöbben, hogy ő még korántsem az a szuperhős, akire az emberek tekintenek.

2010. augusztus 24., kedd

Smallville - Ki lesz Isis?

Legutóbbi hírünk az Isis című epizódról egy vendégszereplő bejelentése volt, akiről talán azt hihettük, hogy ő fogja alakítani a Smallville saját verziójú egyiptomi istennőjét, Isis-t. Azonban íme az újabb csavar, amit Ausiello osztott meg velünk.

Smallville - Forgatási napló

Egy, a Smallville forgatási helyszínén járt látogató beszámolója szerint egy LuthorCorp jelzést építettek fel a stúdió oldalában, valamint egy titokzatos, elmondása szerint kissé félelmetes kék színnel világítanak meg valamit. Ezen kívül az egyik kis kávézó romantikus világítást kapott, ami talán Clois-ra utalhat. (A Smallville forgatásán a megvilágítási munkákat egyébként a 10. évadban már egy másik cég végzi, nem az eddig megszokott).

A CW marketingese pedig elmondta, hogy elméletileg két napon belül jönnek ki az első promóképek, új trailere pedig a héten számíthatunk.

A TV Guide Supergirl cikke kicsit részletesebb képekkel

Tegnap már megírtuk, hogy pontosan mi is lesz a Supergirl című rész kapcsán, most megnézhetitek ugyanazokat a képeket kicsit kiegészítve, és úgy tűnik, hogy Kara ruháját is láthatjuk. Azért ez még kicsit messze van az igazi kosztümtől.


Smallville - Hírek az Isis epizódról

Matt Mitovich-nak köszönhetően megtudtuk, hogy az Isis című epizódban nem az Ízisz Alapítvány, de mégcsak nem is a DC Isis nevű karaktere fog megjelenni, ahogy a korábbi spekulációkban szerepelt, hanem a Smallville saját kreálmányú egyiptomi istennője. Azonban az epizódban így is láthatunk majd egy kikacsintást Isis karakterére. Matt azt is megerősítette, hogy Allison valóban öt epizódban szerepel majd az évadban.

Smallville - Kimaradt jelenet 8.02 Plastique

Innen letölthetitek a rész feliratozott kimaradt jelenetét Clark-kal és Tess-szel. A jövőben minden DVD extra feliratozásra kerül, először a 8. évad extrái, mivel most ez megy a Viasaton, majd a hamarosan megjelenő 9. évadé. A frissítéseket a chaten fogjuk jelezni, de egyébként a TV Műsorok menüpontban találjátok majd őket.

Smallville - Képek a stúdióról

Bár a forgatásról nem láthatunk semmit, megjelent pár kép magáról a stúdióról.


2010. augusztus 23., hétfő

Smallville - Részlet a Zod dokumentumfilmből (9. évad DVD)

Kara, mint Supergirl

Október 8-án tér vissza Kara Smallville-be két éves távollét után. "Kara nagyon hősies módon tér vissza" mondja Laura. "Amikor megtudtam, hogy talán ez lesz az utolsó epizódom a sorozatban, úgy gondoltam, nagyszerű lenne egy betekintést látni a kosztümjére, mielőtt eltűnik." Laura kívánsága pedig beteljesült. "Tényleg láthatjuk majd, mint Supergirl" mondja a producer, Kelly Souders. "Nem a teljes kosztümöt, de az tény, hogy a ruházata sokkal többet fejlődött, mint Clark-é. Kevésbé Kara és sokkal inkább Supergirl." Kara egy fotózáson vesz részt, miután repülési képessége nyílvánosságra kerül, amikor véghezvisz egy csodálatos mentést. Hogy megvédje személyazonosságát "láthatjuk majd barna parókában és szemüvegben (a képen), valamint felveszi új személyazonosságát, aki tisztelgés lesz képregénybeli személyazonossága, Linda Lee Danvers előtt. Kara egyébként ezzel sok követ fektet le a Clark Superman-é válásának útján. (Egyébként Kara mostani alteregóját a képregényekben már Linda Lang-nak hívják és szőke, valamint szemüveget visel.)

Allison Mack: "Készen állok életem új fejezetére"

A New York Post készített interjút Allison Mack-kel, vagyis Chloe Sullivan-nel, melyben beszél legújabb munkájáról, a Love, Loss and What I Wore? című darabjáról, a tovább mögött azonban csak az interjú Smallville-ra vonatkozó részeit olvashatjátok.

Smallville - Shield spoilerek

A tovább mögött a Shield című epizódból olvashattok, két kisebb spoilert, a Kryptonsite-nak köszönhetően.

2010. augusztus 22., vasárnap

Smallville - Újabb mellékszereplő

Erica Cerra, az Eureka című sorozat főszereplője szerepet kapott az ötödik, Isis című epizódban. Korábban egyébként már szerepelt a Smallville-ban a Thirst (Szomj) című epizódban még az ötödik évadban, ahol az egyik vámpírt alakította. Isis beli szerepéről egyelőre nem tudni semmit.

Smallville - 8.04 - Ösztön

Innen tudjátok letölteni a tegnapi rész szinkronos verzióját.

2010. augusztus 21., szombat

Smallville - A helikopter után...

A héten már korábban látott helikopter után ezúttal egy motorcsónak bukkant fel a Smallville forgatásán egy arra járó rajongó beszámolója szerint.

Újabb idegen Zöld Lámpások