2010. június 4., péntek

Filmhírek

Christopher Nolan nyilatkozott az Inception című filmjéről az Empire magazinnak és többek között a készülő Batman és Superman filmekről is nyilatkozott egy keveset:

- Joker nem fog visszatérni a harmadik részben, így Heath Ledger helyett nem keresnek új színészt a szerepre. Bár eredetileg a Sötét Lovag története két részes film lett volna, a harmadik rész más történetet vesz fel.

- Nolan még nem erősítette meg, hogy a Batman 3-at is ő rendezné. Az biztos, hogy ő a film producere, öccse pedig az ő és David Goyer ötletéből írja a forgatókönyvet, de rendezői szándékairól egyelőre nem nyilatkozott.

- A készülő Superman filmmel kapcsolatban elmondta, hogy a WB-nél mindenki nagy izgalommal fogadta a David Goyer-rel közösen kitalált történetet, ami a szuperhőst visszavezetné gyökereihez és ezzel könnyebben beilleszthető lenne a modern környezetbe a 30-as évek világától eltérően (Amikor is Superman kalandjai kezdődtek és az akkori történetek még erősen kötődtek a kor aktuális történéseihez).

- Superman és Batman nem fognak egy filmben szerepelni. Bár mindkét film producere Nolan, úgy gondolja, hogy a két hős olyan karakterisztikus, hogy elnyomnák egymást egy közös filmben. Kíváncsian várja a Marvel csapatfilmjeit (pl. az Avengers-t), de erősen szkeptikus a filmek sikerét illetően.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése