Több oldal is készített interjút a készítőkkel és a színészekkel. A Kryptonsite interjúit Cassidy Freeman-nel és Brian Peterson-nal, valamint a DaemonTV interjúit Erica Durance-szal, Cassidy Freeman-nel, Justin Hartley-val, John Schneider-rel, Brian Peterson-nal és Kelly Souders-szel a Smallville-Hun oldalnak köszönhetően olvashatjátok magyarul, a tovább mögött pedig az IGN-nel készített videóinterjúk átiratát olvashatjátok.
Brian Peteron: Ebben az évadban a korábbi évadoktól eltérően, mint például Zod és Doomsday esetében, lassan fogják bemutatni a főgonoszt, vagyis Darkseid-ot. Először a csatlósai érkeznek meg a Földre, ezzel bemutatva a képregények New Gods mitológiáját. A nagy durranást, vagyis magát Darkseid-ot pedig az évad végére tartogatják. Bár a trailer-ben már láthattuk magát a ruhát (amely egyébként a Superman Visszatér kosztümje), Brian elmondta, hogy az évad folyamán még többször fel fog bukkanni. Bár sokan mág mindig kételkednek abban, hogy Clark valóban repült-e az évadot bemutató trailerben, Brian hozzátette, hogy mindenkinek magának kell majd megbizonyosodnia a premier epizódban, de mindenképp elégedettek leszünk. A 200. epizód a múlt, jelen és jövő felidézéséről szól majd. Visszatekintenek majd a múltba, ugyanakkor betekintést kapunk abba is, hogy mi vár a karakterekre a jövőben. Lex Luthor-ral kapcsoltban pedig elmondta a producer, hogy Lex Luthor-nak mindig megvan a maga kis vészterve, amelyre majd mi is pillantást vethetünk, de az ajtó mindig nyitva áll a visszatérésre vágyó korábbi szereplők előtt.
Tom Welling: Mindenki arról beszél, hogy a történet a végéhez közeledik, de Tom számára most az a legfontosabb, hogyan is építik fel az odavezető utat a hátralévő 22 epizódban. Nagy nyomás nehezedik most a készítőkre, mind a rajongók, mind a történet megfelelő befejezése miatt. Szeretné, ha Lex visszatérne az évadban, és végül jó munkát végeznének a sorozat befejezésével. A ruhával kapcsolatban elmondta, hogy nemcsak számára, hanem Clark számára is nagy lépés lesz a kosztüm felvétele, hiszen hatalmas felelősséggel jár majd.
Cassidy Freeman: Jó tudni, hogy Tess Mercer életben van, még ha egy kicsit ramaty állapotban is van (Cassidy ezt bóknak vette). Tess valóban egy kissé rossz állapotba került a Salvation-ban történtek után, de ki fog keveredni belőle. Azonban végre magára kell találnia, és ehhez Oliver és Clark segítségét fogja kérni. Végül pedig addig fog küzdeni, amíg végül ugyanaz az erős Tess lesz belőle, aki mindig is volt. Az előző évadban úgy tűnt, hogy Tess a két oldal, jó és rossz között egyensúlyozott. Előtte áll a kérdés, hogy most oldalt választ-e vagy marad ezen az ösvényen. Tess-nek az a szerencséje, hogy mindenki megbocsátó a sorozatban, különösen Clark, és mivel Tess továbbra is sok infomációval rendelkezik a Luthor Művek által, így könnyen visszaférkőzhet Clark "bizalmába". Úgy tűnik, hogy Tess a Darkseid sztoriban is jelentős szereppel bír majd, de jelenleg csupán Granny Goodness-szel áll kapcsolatban. Most, hogy sok régebbi karakter visszatér, talán Tess-nek is esélye lesz velük összefutni (Cassidy egyébként most először találkozott John Schneider-rel is - annyira elbűvölőnek találta, hogy szerinte John-nak könyvet kellene írnia arról, hogyan kell elbűvölőnek lenni), de az biztos, hogy ha John Glover is visszatér, mindenképp imádni fogja a vele való munkát.
Erica Durance: Most, hogy Lois tudja Clark titkát, Erica szerint úgy fog reagálni erre, hogy távolságot fog keresni, mindenképp térre lesz szüksége, de nem feltétlenül azért, hogy feldolgozza ezt a sokkot, hanem hogy megbírkózzon azzal, hogyan tartsa meg ezt a titkot, valamint azzal is meg kell küzdenie, hogyan találja meg az egyensúlyt a titok megtartása és Clark segítése között. Vicces lesz látni, hogyan ad teret Lois Clark-nak, hogy könnyen megtalálja a kifogásokat, amiért el kell hirtelen tűnnie a világ megmentése érdekében, miközben Lois tudja, hogy Clark valójában mit is csinál. Bár még nem tudni, hogy valóban így lesz, de Erica nagyszerűnek találná, ha Lois lenne az, aki rábeszélné Clark-ot arra, hogy valami színt vigyen a kosztümjébe, hogy ő lesz-e, aki rábeszéli majd a ruha felvételére. Nagyszerű érzés volt számára, hogy ő mondhatta ki először a Smallville történetében a szót: Superman. Nagyon reméli, hogy az új évadban visszatér majd Perry White is, hiszen amellett, hogy nagyszerű volt együtt dolgozni Michael McKean-nel, Lois életében is egyfajta ösztönző erőt képvisel a főszerkesztő karaktere.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése