2010. szeptember 3., péntek

Smallville - Hivatalos Évad Leírás

Megjelent a 10. évad hivatalos leírása, melynek körülbelül 50%-a a kilencedik évad leírása, ezért csak a tizedik évadra vonatkozó bekezdéseket írom le. A teljes leírást itt olvashatjátok. 

A kezdetek vége itt kezdődik. A tizedik és egyben utolsó évadával egy hős legendás eredetének modern értelmezése még inkább a realizmus, akció, a szív és a humor útjára lép, ahogy Clark Kent egyre inkább születési joga beteljesítése felé tart.

Clark kilép legsötétebb órájából, hogy a végzetéhez vezető útona múlt szellemeivel találkozzon - azonban a múlt árnyai ismét kísértést jelentenek a sötétségbe való visszatéréshez. Vajon a leküzdhetetlennek látszó körülmények ellenére Clark elég erős, hogy a világ legnagyobb hősévé váljon?

Most hogy végre békét lelt kettős örökségével, Clark-nak a tizedik évadban a sötétből a fényre kell lépnie. Sose volt még ennyire veszélyes, hogy a nyílvánosság elé álljon, és azzá az ikonná váljon, akivé a sorsa rendelte. A múltban tevékenykedő hősök az emberek szemében mind önkénteskedő és önbíráskodó polgárörökké váltak, és felmerül a kérdés, hogy a múltban elkövetett hibái ellenére Clark a remény szimbólumává válhat, vagy ismét igaza lesz a kételkedőknek, akik szerint az igazságtalanság és önkény útját járja egy ilyen hős, nem pedig az a valódi szuperhős, akire oly szükség lenne.

Azonban egy sötét és fenyegető erő ölt különböző arcokat, miközben Clark ezzel a gonddal küzd. Sólyomember, Supergirl és Jonathan Kent állnak majd Clark mellett, miközben megteszi a végső lépéseket afelé, hogy beteljesítse születési jogát. Minden segítségre szüksége lesz, hogy megküzdhessen a újonnan felbukkanó sötétséggel - a legnagyobb gonosszal, ami valaha is létezhetett a Földön.

Az évad premier epizódjában, a Lazarus-ban Clark halálközeli élményből tér vissza, melyben szellemek kísértik a múltból - barát és ellenség egyaránt. Most, hogy új esélyt kapott az élettől, minden kísértést le kell küzdenie, minden kétséget száműznie kell szívéből, hogy a remény szimbólumává válhasson, melynek a világnak szüksége van. Azonban a múltjából egy olyan komoly fenyegetés bukkan fel, mely komolyan kockáztatja ennek megvalósulását.

Lois Lane kétségekkel küzd, próbálja megtalálni helyét abban a világban, ahol immár ismeri Clark szuper titkát. Azonban Clark nem fogja észrevenni, hogy tudja a titkát, amit Lois pontosan így is akar. Lois minden tőle telhetőt megtesz, hogy karnyújtásnyi távolságra tartsa a riportert, mivel szerinte csak egy romantikus bonyodalmaktól mentes élet teheti jobb hőssé.

Chloe Sullivan is szívbajokkal küzd, azonban szembe kell néznie a legnagyobb kérdéssel - vajon mit képes feláldozni azért, hogy megvédje azokat, akiket szeret? Chloe egy veszélyes és egyben hatalmas lépést tesz a nagyobb jobb érdekében, a Sors kezébe adja magát, az igaz útmutatójának.

Amikor Chloe eltűnik, Oliver rákényszerül, hogy behatóan megvizsgálja a mögöttá álló okokat. Miközben önmagát hibáztatja Chloe eltűnése miatt, megvizsgálja élete minden lépését, jót és rosszat egyaránt - vajon milyen messzire képes elmenni Oliver, hogy elveszett szerelmét hazahozza?

Miután az életét áldozta azért, hogy a múltban elkövetett hibáit helyrehozza a jó érdekében, senkit sem ér nagyobb meglepetésként, mint Tess Mercer-t, amikor egy elhagyatottnak tűnő orvosi létesítményben ébred éppen és egészségesen. De vajon milyen titkokat rejt a Cadmus Labor és mit kell feláldoznia Tess-nek második feltámadása miatt? 

2010. szeptember 2., csütörtök

Tom Welling és Michael Rosenbaum képregény alakban

Augusztusban jelent meg a Superman - Last Family of Krypton című Másvilág történet, amely egy alternatív Superman sztorit mesél el, melyben nem csak Kal-El érkezett a Földre a Krypton pusztulása után, hanem szülei, Jor-El és Lara is. A tegnap megjelent második számban érdekes hasonlóságokat fedezhetünk fel (egyébként a képregényekben először), hiszen Clark nagyon is hasonlít Tom Welling-re, ahogy Lex is Michael Rosenbaum-ra. (A kép kattintásra megnő)

DC Showcase Collection:Superman/Shazam! The Return of Black Adam

A múltkori DVD borító után most megnézhetjük a novemberben megjelenő dvd hátsó borítóját is. A dvd a korábbi DC animációs filmek kiadványain található rövidfilmeket gyűjti össze, Shazam-mal, Jonah Hex-szel, Zöld Íjásszal és Spectre-vel. A borítón láthatjuk, hogy milyen grafikával készültek a kisfilmek.


Superman: Earth One Előzetes

Az októberben megjelenő Superman: Earth One című grafikus regényből megjelent az első öt oldal, melyet meg is nézhettek a képekre kattintva. A történet (és a készítők) szerint a történet Clark Kent életének egy olyan szakaszát mutatja be, melyet eddig nem érintettek a képregények, és a sztori egy évet ölel fel. A könyv 132 oldalas képregény lesz és október végén jelenik meg. Az angol nyelvvel barátságban állóknak semmiképp sem szabad kihagynia. A történet egyébként az első pár oldalból ítélve nem az az idealisztikus kezdő sztori lesz, amit Superman esetében megszokhattunk, sokkal inkább darkosabb (hogy szakszóval fejezzem ki magam...). Egyébként egy ilyen kiadvány Batman főszereplésével is készül, amely valószínűleg valamikor jövőre jelenik meg, és sajnos az Earth One sorozatnak azzal vége is szakad.


Superman/Batman: Apocalypse - Ilyen Darkseid

Végre megjelent a szeptember 28-án megjelenő Superman/Batman: Apocalypse első promóképe, melyen Darkseid-ot láthatjuk.

Smallville - A helikopter jelenet forgatása

Egy szerencsés rajongó éppen akkor járt a forgatás helyszínénél, amikor a helikopteres jelenetet forgatták, ami mint utólag kiderült, mégis csak a 200. részhez készült, nem pedig az utána következő Isis-hez, ahogy arról egyes rajongói fórumok spekuláltak. A rész forgatásához egyébként a készítők több pénzt kaptak, ezért tudtak elkészíteni egy ilyen jelenetet, melynek forgatási költsége igen magas lehet a technikai részleteket, a helikoptert, valamint a kaszkadőröket is beleszámítva. Egy helikopter kölcsönzése egyébként ötezer dollár egy hónapra, de ahogy az a képeken is látható, kicsit alakítottak rajta (a matricázáson kívül a súlyát is csökkenteni kellett, így a felesleges elemeket eltávolították, valamint a propeller szárnyaival is csináltak valamit). A tovább mögött olvashatjátok a leírás folytatását, valamint a további képeket is megnézhetitek. (A képek kattintásra nőnek)

2010. szeptember 1., szerda

Smallville - Spoiler Ausiello-tól

Ausiello-nak exkluzív forrásból megerősítették, hogy az első nyolc epizód mindegyikében legalább egy jelentős Clois esemény lesz. Tehát 8. Még egyszer: összesen nyolc Clois esemény. Egy per epizód. Gondoltam, szólok.

Batman: Arkham City - Első képek

Megjelentek az első képek a jövőre megjelenő játékból, mely a Batman: Arkham Asylum folytatása. A hatalmas siker miatt mindenki izgatottan várja. A képeken láthatjuk, hogyan is fog kinézni a játékban KétArc, Macskanő és Harley Quinn, Joker kedvenc játszótársa. Megmarad a Detective mode, de Batman új játékokat is kap a röntgenlátás (véletlenül sem keverendő Superman-ével) és egy vertikális kötél képében. Nehezítésképpen az ellenfelek valamiféle pajzsot tudnak elővarázsolni. Hírek szerint egyébként a kooperációs játékmódon kívül lesz multiplayer része is a játéknak, ennek részleteit kíváncsian várjuk. A tovább mögött pedig azok a bizonyos képek.

Smallville - Új BTS képek

Smallville - Twitter Infók

Az Ambush című epizód írói Holly Henderson és Don Whitehead, melynek forgatását egyébként ma kezdik meg.

Al Septien is megosztott pár infót velünk:
- Az Ambush című részben, ha egy szóval kellene leírnia a Lois apját, a tábornokot: gyanakvó.
- Clark rajongóinak nagy örömére, még december előtt láthatjuk párszor meztelen mellkasát.
- Úgy tűnik, a legtöbbet használt helyszín a Kent farm és a pajta lesznek az Ambush-ban.
- A Harvest-ben számíthatunk némi vérontásra.
- Jelenleg még mindig a 11. epizód az utolsó epizód a téli szünet előtt, de ez még változhat.

2010. augusztus 31., kedd

Smallville - És akkor Lois...

Smallville - Lazarus Promó Képek

Batman: Arkham City

Úgy tűnik, hogy ahogy közeledik az ősz, úgy bukkanak fel újabb hírek a játékról, amely majd csak jövőre jelenik meg, de máris hatalmas durranásnak ígérkezik, elődjéhez hasonlóan. A lenti képen Harley Quinn-t láthatjuk Batman-nel.


Smallville - Hír, ami nem is hír

Matt Mitovich olyan híreket osztott meg velünk a 10. évaddal kapcsolatban, melyeket korábban már hallottunk, vagyis: Jonathan Kent visszatér, és találkozása olyan megható lesz, hogy a zsebkendő gyárak biztos nem mennek még csődbe az idén. Valamint Isis nem a képregényekből ismert karakter lesz, hanem az egyiptomi istennő.

Azért, hogy valami újdonsággal is szolgáljunk, a DC Comics 75. születésnapja alkalmából kiadott zenei válogatáson meghallgathatjuk a 8. évad zárózenéjét, melyet a Smallville házi zeneszerzője, Louis Febre szerzett. A gyűjtemény valamikor az idén jelenik majd meg.

Smallville - Cat Grant az Isis-ben?

Bár korábban Al Septien elmondta, hogy Cat Grant karaktere eddig két epizódban szerepel, egyelőre csak azt tudtuk, hogy az egyik epizód a Shield (10.02) lesz. Az imdb.com listája szerint azonban Keri Lynn Pratt az Isis című epizódban is szerepel. Azonban ez még nem 100%-os információ, hiszen az oldal már sok téves információt közölt, bár ettől még lehet igaz.

2010. augusztus 29., vasárnap

Smallville - Új vendégszereplő

A 200. Homecoming című részben egy újabb vendégszereplő jelenik majd meg, akit Allie Bertram alakít majd. A hírek szerint a Smallville-i középiskola egy ifjú riporternőjéről van szó, aki majd együtt dolgozik Lois-szal és Clark-kal. További részletek egyelőre nem ismertek a karakterről, de elképzelések szerint ő lehet a Fáklya jelenlegi szerksztője, valamint karakterének neve lehet Zoe vagy Claire. A karakter társát a lapnál egy Tom nevű színész fogja játszani.

Smallville - Michael Shanks visszatér

Michael Shanks honlapja szerint a Shield című epizódon kívül az egyelőre cím nélküli 11. epizódban tér vissza legközelebb Hawkman-ként.

2010. augusztus 28., szombat

Smallville - 8.05 Elkötelezettség

Innen tölthetitek a mai rész szinkronos verzióját.

Smallville - A 8. rész rendezője...

Úgy tűnik, hogy az egyelőre cím nélküli 8. epizód rendezője Arthur Meyer lesz. És ezzel ennyi, amit tudunk róla.