Ismeritek az érzést, amikor legszívesebben felsikítanátok (vagy meg is teszitek, az egész csupán vérmérséklet kérdése) egy filmen, könyvön vagy akár képregényen, mert olyasmi történik benne, ami derült égből villámcsapásként ér? Rögtön előljáróban annyit, a The Cape című sorozat első darabja rögtön megadja ezt az érzést.
A történet főszereplője Eric, aki nem tud szabadulni gyermekkori kedvenc takarójától, melynek minden szempontból központi szerepe van Eric életének alakulásában. Nyolcéves korában édesanyja a szerencsetakaróból egy köpenyt készít Eric-nek, melynek viselése annyira része lesz a fiú életének, hogy sebezhetetlennek, meztelennek érzi magát nélküle.
Életének gyökeres változását nézhetjük végig, egy a köpeny okozta drámai esemény következményei miatt. Nemcsak fizikai, hanem lelki sérüléseket okoz a fiúban a baleset, melyről az olvasó nem tudja eldönteni, hogy a baleset következménye vagy alapvonásai már korábban is a fiú személyiségét képezték. Megismerkedünk Eric szerelmével, Angie-vel is, aki azonban nem tudja huzamos ideig elviselni a fiú életundorát. A történések pedig akkor érnek minket teljes sokként, amikor a baleset után elveszett köpeny ismét előkerül az édesanya pincéjéből, Eric eddig is eltorzult személyiségét ismét kiforgatva.
Az IDW képregényében több érdekes dolog van a történeten kívül, ami leginkább azoknak fog szemet szúrni, akik egy bizonyos kiadó képregényeit is kívül-belül ismerik. A legfeltűnőbb ilyen utalás rögtön a variáns borítón megmutatkozik, amely a Superman sztorikban jártas olvasókban rögtön a Doomsday-jel való küzdelem utáni pillanatokat idézi, amikor a haldokló Superman háta mögött egy póznán lobogott köpenye (de ugyanezt láthattuk a Smallville 9. évadjának 9. részében, csak ott a Maszat pólójával). Érdekes összefüggés, hiszen azontúl, hogy ezzel és a történet összességét nézve egyfajta kifordítását kapjuk egy ismert hősnek (hiszen Supermant el lehetne képzelni a köpenye nélkül?), az író nem csupán tiszteleg az egyik legnagyobb szuperhős előtt, de egyben ki is figurázza. Mert egy totálisan hétköznapi fickót is hőssé tehet egy egyszerű köpeny, csupán képzeleterő vagy egy ismeretlen csodás hatalom szükséges hozzá.
A másik dolog, ami rögtön mindenidők legnagyobb hősére emlékeztet minket, a repülési jelenet szerelemével, Angie-vel. A történet lényegének lelövése nélkül hadd mondjam el, hogy Lois és Superman rajongóinak egy része sikítófrászt fog kapni a jelenet végén, mások azonban mosolyognak majd az irónián. Bár az én tippem inkább az, hogy a legtöbb olvasó az elsőt fogja megtapasztalni.
A legérdekesebb dolog ebben a képregényben, hogy egy hihetetlen pszichológiai csavarral operál. Mindenki gondolkodjon el azon, hogy egy köpenyt viselő karakter láttán mi jut eszébe először: szuperhős vagy szupergonosz? Bármelyiket is választod, a történet végén alaposan meg fogsz lepődni, amikor a főhős száját elhagyja az a bizonyos mondat: „Someone has to be.”
Bár Joe Hill korántsem olyan ismert, mint híres papája, amit nevének rövidítésével tudatosan is igyekszik levetkőzni magáról, képregényeiben annyi potenciál van, ami meglepheti az inkább anti-hősöket felvonultató sztorik kedvelőit. Figurái sokszor szenvednek valamilyen lelki teher alatt, a legérdekesebb azonban az, hogy szereplői mindig apa nélkül nőnek fel. Bár nem vagyok sem irodalmár, sem pszichológus, talán mindez elárul valamit apjával való kapcsolatáról, mintha ki szeretné törölni őt a tudatából, az életéből.
Zach Howard rajzai kifejezetten kedveznek a lecsúszott, zülött főhős bemutatásának, sötét tónusaival végig meghúzódnak a háttérben a rejtett elemek, ügyesen egyensúlyozik a színekkel, ezzel elhitetve velünk, hogy egy happy enddel végződő sztorit olvasunk (ami egyébként csupán nézőpont kérdése, ha mélyebben megvizsgáljuk a karakter motivációit).
Sokszor bennem van a félsz, amikor egy induló sorozat első számát veszem a kezembe, mindig ott motoszkál bennem a gondolat, hogy a hetente majdnem 100 új szám között vajon megbújik-e egy újabb gyöngyszem, amit érdemes lenne amúgy is elég tekintélyes heti képregény listámra felvenni vagy ismét csalódnom kell. Az elmúlt hónapok elsőszámos termését végignézve azonban elmondhatom, a nem csak hagyományos szuperhős sztorikat kedvelő olvasók, valamint a kissé elvont, inkább lélektani horrorba hajló sztorikat kedvelő olvasók imádni fogják a sztorit, és mindennap arra gondolnak, mikor érkezik el az a februári nap, amikor végre kezükbe vehetik az eredetileg one-shot sztorinak induló történet folytatását az IDW kiadó gondozásában.
LETÖLTÉS
LETÖLTÉS
Remek cikk lett, felkeltette az érdeklődésem a képregény és a sorozat iránt is, lehet bepróbálom mind a kettőt.
VálaszTörlésAmúgy szívesen látom a vendégírókat a Genzo Comicson, és pont ilyen cikkekre lenne szükség, szóval ezen cikk írója ha kedvet kap, szívesen látom az oldalamon, persze bereklámoznám, hogy innen jött a kedves vendég. :) Lehet írni bármilyen képregényről, amiről még eddig nem volt szó nálam.