Ha már a Smallville visszatérését elhalasztották egy héttel, legalább olvashatunk az IGN jóvoltából egy interjút a sorozat prroducerével, Brian Petersonnal.
IGN: Csupán néhány epizód forgatása maradt hátra. Hogy érzitek magatokat: "Oké, minden kész!" vagy inkább "Ó, Istenem, már csak néhány maradt!"?
BP: Mindkettő. Pontosan egyszerre. Mindannyian érezzük a növekvő feszültséget a közelgő fináléval kapcsolatban, megvannak a terveink, nagyon is tudjuk, merre haladunk és az útjelzők is sorakoznak már az út mentén. De ez a műsor mindig... Mindig valami új jön egy epizódban. Valami fordulat. Egy karakter. Egy rendező. Valamilyen helyzet. Úgyhogy mindig készenlétben tart minket. De az első három-négy rész már készen áll, aztán tényleg benne leszünk a finálé közepében.
IGN: Nagyon sok elmélet kering arról, hogy mi történhetett Sólyomember temetésén. Tudnál mondani erről egy-két dolgot?
BP: Azt mondanám, nézzétek a Collateralt. Meg kell nézni az első visszatérő epizódot, ami fantasztikus. Rengeteg vizuális effektus lesz az epizódban, így rengeteg látványos érdekesség, de rengeteg érzelmes jelenet is lesz benne. Valamint a kezdőstartja is egyben a hátralévő epizódoknak. Nagyon jó lesz. Aztán következik a Beacon, ami egy nagyszerű, inspiráló epizód, aztán jön a Masquerade, amiben Darkseid tér vissza Desaadon keresztül. A Booster című epizódot pedig most készítjük elő. Geoff Johns jött be a múltkor az irodába, hogy megbeszéljük Booster Gold és Blue Bettle jelmezét, aki szintén fel fog tűnni az epizódban. Nagy móka volt az egész.
IGN: Erica elmondta, hogy Chloe visszatérése nagyon hősies lesz.
BP: Chloe visszatérését nagyon különlegesnek terveztük. Azt hiszem a legjobb része a történetének, hogy a kapcsolatokról szól - nem csak Oliverről van szó, hanem Clarkról, Lois-ról, Martháról és az összes, az életében fontos szerepet játszó emberről, de leginkább arról, hogy találja meg új személyazonosságát. Mert eddig igazi hullámvasút volt számára az egész, hiszen először jött a Daily Planet, majd az Őrtorony, végül Oliverért áldozta fel magát. Ahol Chloe története végül lezárul, nagyon jó lesz, mert ő az egyetlen olyan karakter, akinek eddig nem volt jövője a történet alapanyagában, így tényleg a saját végzetének megtalálásáról van szó.
IGN: Eközben a játékba került Lionel Luthor mostani verziója.
BP: Ami a nagyszerű John Glover visszatérésében, hogy Lionel ismét olyan, mint az első évadban volt. A gonosz, kemény Lionel Luthor. Nagyszerű volt nézni, amikor még annó Clark körül tevékenykedett, a mostani eset pedig kitűnő emlékeztetője ennek. Lesz egy csodás jelenete Marthával, és nagyszerű története mind Tess-szel, mind Clarkkal. Nagyszerű, hogy visszatért a műsorba. Érezzük, hogy előrehaladunk, mégis nosztalgikus hét lesz Marthával és Lionellel a részben (szerk: a Beacon-ben láthatjuk őket együtt).
IGN: Amikor Johnnal beszéltem, elmondta, hogy ez a Lionel annyira komisz, hogy még Tess-re is ráindul, annak ellenére, hogy a lánya.
BP: Nem tudom, hogy Lionel vagy John volt-e. [nevet]
IGN: Megpróbálom megint becsempészni a Michael Rosenbaum visszatéréséről szóló kérdésem. Van egy Lex klón, aki gyors ütemben öregszik. Azt mondanám, hogy Lionelt nagyon is érdekli ez a klón.
BP: Lionel nagyrészt azért jött erre a világra, hogy helyrehozza mindazt a rosszat, amit a másik világban elkövetett. De ezek nagyon is más rosszak, mint amit mi annak gondolnánk! Célja, hogy egyesítse a Luthor családot, ezzel életre hívva a Luthor dinasztiát. Erről fog szólni néhány epizód. A Beacon és Scion című epizódokban láthatjuk, ahogy megpróbálja újraegyesíteni a családot.
IGN: Tudsz valamit mondani a Rosenbaum kérdésre?
BP: Csak azt, hogy az ajtó nyitva áll.
IGN: Hamarosan ismét láthatjuk Fekete Kanárit. Látunk majd több Igazság Ligája tagot is, mint például Impulse vagy Cyborg?
BP: Most egy picit felpörgetjük azokat a karaktereket, akiket mindig is ismertünk, így a JLA-nak most nincs kiemelt szerepe. Mindig láthatjuk őket, de nem a történet középpontjában.
IGN: Gondolom, nehéz ügy lehet, mert őket is szeretnétek bemutatni, de a központi figuráknak is fontos történeteket tartogattok. Még mindig folyik erről az értekezés?
BP: Igen. Mindig nehéz kiegyensúlyozni, hogy mindig adjunk valami újat, ne legyünk túl nosztalgikusak és még a régi karaktereket is új szemszögből lássuk. De egyben megemlékezünk arról is, honnan kezdtük, honnan indultunk.
IGN: Rengeteg promóciós anyagot látunk mostanában, melyeken a kosztüm mindig megjelenik valamilyen utalás formájában. Bár már láttuk a sorozatban, de az, hogy Supermant valóban látni fogjuk-e, már eldöntött tény vagy még mindig tervezitek?
BP: Azt hiszem, hogy ezekről a képek a végső epizódokig vita tárgyai lesznek. Mindenképpen a megbeszélések témája és egyben központi eleme is. Ugyanígy a szemüveg és a másik Clark Kent személyazonosság, ami mindenképpen szerepet fog kapni a fináléban.
IGN: Lois és Clark most jegyesek, Erica pedig említette, hogy látni fogjuk a leánybúcsúját. Számíthatunk esküvőre a sorozat vége előtt?
BP: Most dolgozzuk ki a részleteket erről és remélhetőleg valamit látni is fogtok erről. Egy kissé még korai megmondani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése